Pest

1962. január 16.-án láttam meg a napvilágot Siófokon. Balatonszárszón nevelkedtem, és a mai napig is itt élek. Apám autószerelő volt, tehát már gyerekkoromban is inkább voltam olajtól maszatos, mint a torta habjától. Mivel fater „maszek”, és így a nép ellensége volt, így nem volt támogatható tanáraim részéről, hogy bármilyen középiskolában is továbbtanulhassak. Nem kis kalandok árán mégis sikerült bekerülnöm egy gépészeti szakközépiskolába, amit aztán el is végeztem. 1980.-ban érettségiztem. Bár tettem egy gyenge próbálkozást a továbbtanulásra, de a próbálkozásom valóban gyengére sikerült, így ezzel le is zárult életemben az iskolai körülmények közötti tudásfejlesztés. Megtettem ezt más módokon később. Első, és egyben egyetlen munkahelyem, egy hajózási cég volt, ahol szép lassan a ranglétrát végigjártam, és lettem a gépkezelő-matrózból hajóvezető, hajógépész.

Egy nagyon tanulságos szakasza volt ez az életemnek. Megtanultam sok mindent mind a szakmáról, mind pedig az emberekről. Mondom ezt annak ellenére, hogy bár voltak negatívumok is, de azokat az idő már tompította, és mára csak a szép emlékek maradtak, tehát nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre. Ja, és ebbe az időszakba ékelődik be az a másfél év, amit a „haza szolgálatában” töltöttem el. Na erről nem sok szép emléket tudnék idecitálni. De ez is megvolt. Világ életemben tartottam magamat ahhoz a konzervatív elvhez, hogy a becsületes munka meghozza a gyümölcsét, és mindig a maximumot próbáltam kihozni magamból.

Mára már jelentem, megszilárdultak az agykutacsaimat összekötő lágyrészek, így tudom, hogy ez a duma egy hatalmas átverés. Viszont változni már nem tudok. Tudjátok, ahogy a szólás tartja: „A fiatal vessző hajlik, az öreg eltörik” Hát, én megpróbálom képességeimhez mérten itt a klubon belül a fiatal vesszőt a jó irányba hajtogatni. Ezért írogatom azt a sok cikket, és írást. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Ott tartottam, hogy éltem a dolgos hétköznapokat, mint elhivatott hajógépész. Aztán eljött a rendszerváltás, és a demokrácia megjutalmazott a közszolgálatában eltöltött 14 évemért. Mert bár nem mondtam, de közalkalmazott voltam. Szóval a „jutalom” magyarra fordítva így nézett ki: „Fel is út, le is út, menjetek, ahova akartok.” Munkanélküli lettem. Ez az állapot egy évig tartott, aztán belefogtam abba a vállalkozásba, amit a mai napig folytatok. Kertészeti kisgépeket javítok. De persze nem veszem ezt nagyon szigorúan, hiszen ahogy viccesen szoktam fogalmazni, mindent megjavítok, aminek kipufogója van. Sőt, ezen túl olyasmit is, aminek nincsen.

A Simsonnal már elég régen összehozott a sorsom. 10-12 éves koromban kezdtem el motorozni apám SR-2-ével. Aztán volt még otthon egy illegálisan használt, (érvénytelen volt a műszakija) Star is. Tudni kell, hogy akkoriban a Simsonok kivétel nélkül csakis nagymotorok voltak. De nekem mindegy volt, hiszen jogosítványom sem volt, tehát motoroztam én erdőn, mezőn, kertek alatt, mindenhol. Most ne gondolja senki, hogy erre bíztatok bárkit is. Mihelyst életkorom lehetővé tette, azonnal levizsgáztam, megszereztem a „Lóhajtói” papíromat. A következő motorom szintén Simson volt, de ez már törvényesen levizsgáztatott Star, mint nagymotor, hiszen időközben levizsgáztam még érettségi előtt nagymotorra, és autóra. Rendkívül felemelő érzés tudott lenni akkoriban, hogy nyugodtan, minden félelem nélkül mehettem ki az útra egy igazi, rendszámos motorral. Megízlelve a nagymotorozást, a Simsonhoz hosszú időre hűtlenné váltam, amikor megvettem a vadi új JAWA 350-emet. Abban az időben, honi viszonylatban a motorok királyát testesítette meg ez a gép. Szerettem is nagyon, és hét évig hajtottam mindenféle probléma nélkül. De hát akkor megvettem első autómat, egy Steyr Puch 500-ast, és akkor az autó lett a szerelem. A JAWA-t eladtam, de ismereteim szerint a mai napig megvan eredeti állapotában egy arra érdemes embernél, aki a JAWA-k megszállottja, és gyűjti őket. Na de még mielőtt nagyobb ívben elkanyarodnék a Simsonos vonaltól, folytatnám itt. Szeretett Steyr-em a tetszhalál állapotába került, ugyanis építkezésbe fogtam, és nem volt időm a nem kevés munkát igénylő életben tartására. Átnyergeltem Trabantra. De szükségét éreztem egy ide-oda szaladgáló járműnek. Ezért aztán elkezdtem szemezgetni, egy nullára leamortizált, és akkor már két éve a kút oldalának támasztott S-50-el. A szemezgetés végül elhatározássá érett. Atomjaira bontottam az egész gépet. A vázat, és minden festett alkatrészt, a fémig letisztítottam, majd a korrózióvédelem után lefestettem. A többi alkatrész sem úszta meg, mert nagyon kritikusan górcső alá vettem mindent, és ami egy kicsit is kétséges volt, azt kidobtam, és újjal helyettesítettem. Akkor ez még egyszerűbb volt, mert az alkatrészboltok jobbára eredeti alkatrészt tartottak. Mivel én nem törekedtem rendkívüli mértékben a típustisztaságra, a blokkot is kidobtam, és egy 4 sebességes 51-es blokkot kapott a motor. Ezt idővel megszakító nélkülire, és 12V-osra alakítottam. Ekkor már az 50-es púpos tankja fura lett volna, és nekem különben is jobban tetszett az 51-es tankja, tehát ezt is cseréltem. Egy hónapi munka után életre kelt az én öszvér motorom.

Nagyon szeretem, mert szép, és megbízható. Na jó, még mielőtt valaki elfogultsággal vádolna meg, úgy módosítom a kijelentésemet, hogy nekem tetszik. Motorom újjászületése nyolc évvel ezelőttre datálódik.

Mint említettem írásom elején, szeretek haladni a korral, és képzem magamat több területen is. Egy sötét terület volt viszont, amin mindenképpen változtatni szerettem volna 2001-ben. Ez a számítástechnika. Azt sem tudtam, hogy eszik e, vagy isszák. Beláttam, hogy ez tarthatlan állapot, ezért aztán beiratkoztam egy számítógép-kezelői tanfolyamra, elvégeztem, levizsgáztam. Aztán idővel internetem is lett. Mint egy kíváncsi gyermek, vetettem magam a netre. Viszonylag hamar megtaláltam a Simson Klub Magyarország honlapját. Sajnos a regisztrációval problémáim voltak. Pontosabban nem tudtam regisztrálni valami miatt. Ekkor rendesen kiakadtam, és írtam egy nem éppen simogató hangvételű levelet Marci elnöknek. Marci pedig abban a stílusában válaszolt is, ahogy a hülyegyerekeknek szokott. :) Tehát bár kissé döcögősen, de regisztrált lettem. Az oldalon lévő írásokat olvasva, úgy gondoltam, hogy én is tudok olyan dolgokat, amelyeket érdemes lenne megosztani a többiekkel. Első ilyen írásom, a „Holponttuskó”ról készült. Akkoriban még nem tudtam egy ilyen cikket úgy elkészíteni, hogy csak fel kelljen tenni a lapra. Ezért elküldtem Marcinak a képekkel együtt. Hosszú szünet következett. Mivel úgy láttam, hogy ez nem vezet sehová, hát inkább készítettem egy saját honlapot, ahol elhelyeztem ezt a cikket. Az elsőt több is követte, és nem is nagyon érdekelt, hogy mikor kerül a cikk ki a simosn.hu-ra. Amikor a fórumban egyre többször linkeltem a saját oldalamra, ekkor már Marci is a fejéhez kapott, és megkeresett egy levélben. Ebben a levélben hosszasan ecsetelte, hogy nem szerencsés a sok információt szétforgácsolni, ami végül is egyűvé tartozik, és eggyesítsük erőinket, a simsonosok érdekében. Ergo jólenne, ha az írásaimat a www.simson.hu–n helyezném el. Ez logikusnak tűnt akkor, és belegyeztem. Az idő pedig Őt igazolta. Mivel a saját lapomat FrontPage-el készítettem, a Klub-ra nem tudtam elkészíteni az írásokat. Ezt meg is beszéltük Szentendrén, ahol először találkoztam a Klub magját képviselő emberekkel. Marcitól megkaptam, a ma is használatos Help fájlt, amiből egy kicsit kiokosítottam magamat, és azóta magam készítem, és helyezem el az írásaimat az oldalon. A fórumot is rendszeresen olvasom, és ha tudok, megpróbálok segíteni a segítséget kérőknek. Amennyire időm engedi, a klubos rendezvényeken is részt szoktam venni. Bár az elsőről lemaradtam, de az összes többi Simsonálison is résztvettem. Egy idő után, a Klub vezetése azzal tisztelt meg, hogy írásaimért cserébe maguk közé választottak, és azóta piros a nevem a fórumokon. Én ezt megpróbálom azóta is azzal megalapozottá tenni, hogy gyakran felmerülő témákat feldolgozva, mind újabb cikkeket helyezek el az oldalon.

A Klub nekem nem csak a motorokról szól. A Simson egy kapocs, ami összeköt egészen különböző embereket, és rájönnek, hogy ha már szóba elegyedtek egymással, akkor egészen más témáról is tudnak értelmesen beszélgetni. Barátságok szövődnek, olyan kapcsolatok, amelyek a mai rohanó világban egyre ritkábbak, és éppen ezért értékesek. A másik dolog, ami még hatalmas jelentőséget ad a klubnak, és hangsúlyozza létjogosultságát, az a dolog, ami vagy tény, vagy csak én képzelem, mert jól esik ezt hinni, de én úgy gondolom, több fiatal motorost sikerült a műszaki területek felé terelgetni. Emlékszem pár srácra, akik eleinte érdeklődőek voltak, aztán egyre jobban belemerültek a dolgokba, majd pedig amikor a továbbtanulásra került a sor, akkor a műszaki felsőoktatási intézményeket célozták meg. Lehet, hogy nem nagy részünk van benne, de ha egy egészen kicsi mégis, akkor már megérte. Nagyon jól esett az is, amikor Lenkefi Laci barátommal együtt megkaptuk a „SIMSON LOVAGREND EMLÉKTÁBLA”-ját, de az igazi értékek azok, amelyeket az előbb soroltam.

Hát… dióhéjban ennyit magamról, és a Klubhoz való viszonyomról.

MIKI