Üdvözöllek kedves Látogató!

Pest

Varga Sándor -Sanyo-

Szia!

Sanyo vagyok. Annak idején Dreamer barátommal fontolóra vettük, hogy fel kellene éleszteni a régiónkat itt Hajdú-Biharban. Megtettük. Összehívtunk egy kisebb csapatot, és egyre nagyobb lett belőle. Simsonosok jönnek, simsonosok maradnak, és mára annyi ismerősöm lett, hogy egy börzén ha csak 2 szót váltanék velük, két napig kellene ott lennem. A kezdetektől fogva kitart mellettünk Józsi Bácsi, és kicsit később csatlakozott Szabó Lajos, akik szervezői munkáját nem lehet elégszer megköszönni. Büszkén mondhatom, hogy elég hamar beilleszkedett közénk Sallay Gyuri, aki a régiónk tuningmestere. Nagy erőkkel próbál minket a kókányságoktól eltéríteni.


Legelőször nagyapám vitt Simsonon még nagyon apró koromban. Később Pócsi András barátom vitt haza egy SR50-en és akkor ragadott el a hév. A motorozást egy babettával kezdtem elég "öreg" fejjel. Majd jött egy Simson szerelés, beindítás és megszeretés. Ezután a Simson Klub Magyarország jóvoltából egyre jobban beleszerettem. Idén, 2006-ban vettem egy Kawasaki KLE500-at. Abból a célból, hogy utast is vihessek. De ez sem szegte a kedvemet a Simsonozástól, harmadik járgányomat építem a semmiből éppen, ami úgy tűnik eddig egy Simson S53 lesz. Szépen nyugodtan, lassan szedem össze a cuccokat hozzá.


Végzettségemet tekintve mezőgazdasági gépészmérnök vagyok, és másoddiplomás képzésen tanulok villamosmérnöki szakon. Ami pedig a szerelést illeti, igyekszem mindent magamnak megcsinálni. Értem itt a motor festését, illetve egyéb munkákat is. Szeretném, ha ebben az idő nem akadályozna soha...

Sanyo

Képgaléria:

Tovább, az önéletrajzhoz!

Báhidszki Márton

Elnök

marci@simson.hu

Tel.: 06203303969

Tovább, az önéletrajzhoz!

Horváth Miklós

A Klub hierarchiájában, én vagyok a MIKI

miki@simson.hu

Tel.: 0684363787

Tovább, az önéletrajzhoz!

Zsengellér Gábor

Vezetőségi tag

neo@simson.hu

Tel.: 06707741099

Tovább, az önéletrajzhoz!

Bihari Tamás

BTspeedway@gmail.com

Tel.: 06302756309

Tovább, az önéletrajzhoz!

Sallay György

Zöldkártyás

gysallay@gmail.com

Tel.: 06203344966

Tovább, az önéletrajzhoz!

Muzslai László

Bács-Kiskun megye

muzslai23@freemail.hu

Tel.: 0630-593-9018

Tovább, az önéletrajzhoz!

Bognár Roland

Fejér megyei régióelnök helyettes

bognar.roland@freemail.hu

Tel.: 06706377441

Tovább, az önéletrajzhoz!

Garay Gergely

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

bambageri@gmail.com

Tel.: 06705462701

Tovább, az önéletrajzhoz!

Elek Péter

bxx7@freemail.hu

Tel.: 06302364535

Tovább, az önéletrajzhoz!

Vajda Sándor

Titkár

sami@simson.hu

Tel.: 06209752155

Tovább, az önéletrajzhoz!

Mák Máté

Heves megyei ex-régióelnök

makkos86@citromail.hu

Tel.: 06709484776

Tovább, az önéletrajzhoz!

Takács Gábor

Fejér megye volt régióelnöke

takacs.mail@gmail.com

Tel.: 06208090780

Tovább, az önéletrajzhoz!

Nádházi József

EX-Hajdú-Bihari régió alelnök (vagymi)

nadhazi@simson.hu

Tel.: 06notpublic

Tovább, az önéletrajzhoz!

Farkas Attila

KVB

wolf.farkas@gmail.com

Tel.: 06303887915

Tovább, az önéletrajzhoz!

Gaal Csaba

csabi@simson.hu

Tel.: 06209510893

Tovább, az önéletrajzhoz!

Gárdonyi Szabolcs

Alelnök, a kócos hajak szakértője

saszabi@freemail.hu

Tel.: 06309891423

Tovább, az önéletrajzhoz!

Kolb Tamás

semminemjó kapitány

fapados@totalcar.hu

Tel.: 06205880804

Tovább, az önéletrajzhoz!

Kovács Friderika

Marketing felelős

fridakovacs@gmail.com

Tel.: 06706332220

Tovább, az önéletrajzhoz!

Schieber János Sibi

sibi@simson.hu

Tel.: 0626395384

Tovább, az önéletrajzhoz!

Soltész Mátyás

matyi@simson.hu

Tel.: 06306559403

Tovább, az önéletrajzhoz!

Somogyi Gabriella

somgabriella@freemail.hu

Tel.: 203166848

Tovább, az önéletrajzhoz!

Szabó László Macsek

vezetőségi alapító tag

mmx233@freemail.hu

Tel.: 06309627417

Tovább, az önéletrajzhoz!

Szatmári Zoltán

Tiszteletbeli tag vagy mifene

dreaming@freemail.hu

Tel.: 30/463-25-24

Tovább, az önéletrajzhoz!

Szíjj Márton

tiszteletbeli tag

marceeeeeeeeee@citromail.hu

Tel.: 06306320474

Tovább, az önéletrajzhoz!

Varga Sándor

Hajdú-Bihari Régió irányítója

v-sanyo@freemail.hu

Tel.: 306387671