Események, Rendezvények:

Pest


Verőfényes reggelre ébredtem a túra reggelén, de sajnos amilyen szép volt az idő, majdnem olyan rosszra fordult a túra közben. No de ne szaladjunk ennyire előre.

Volt még indulás előtt annyi időm, hogy meghámozzam a krumplit és felvágjam a kolbászt. Felhívtam Donát kollegát is, hogy helyzetjelentést kérjek a szombathelyi időjárásról. Csak a szél fújt és kissé hideg volt.

Úgy mint tavaly, idén is apu segített kivinni a főzéshez szükséges dolgokat. Kipakoltunk a helyszínen mindent, közben befutott Bazsa is. Nem kellet sokat várni és máris nekiállt esni az eső, sajnos. Fél óra tétlen várakozás meghozta a gyümölcsét, vagy is Donátékat. Kicsit eláztad, szegényeket az utolsó 15 kilométeren elkapta az eső, de túlélték. Gyorsan alágyújtottunk a bográcsnak és már készült is a finom ebéd (paprikás krumpli).

Lakmározás után még a nap is kisütött, ezt kihasználva el is indultunk, hogy megtegyük a körutunkat. Sajnos mindjárt az első állomáson ismét nekiállt esni, így több időt töltöttünk a templomban, mint terveztük. Majd mikor kissé alább hagyott a zápor, újra motorra ültünk és elhagytuk az országot szebb idő reményében. Félúton még kaptunk egy kisebb víz adagot, de aztán az út Nemesmedvesig újra száraznak bizonyult. Nemesmedvesen a régi határnál „enyhén sáros” útszakasz vagy 200 méter hosszan megnehezítette a hazatérést, Donátnak a legjobban, de sikeresen újra hon földre értünk.

Németh Attila - Kis Pejlovag