Események, Rendezvények:

Pest


Jó kis bulinak ígérkezett, gondoltam jelentkezem én is, nem bántam meg! Bükkábrányban a benzinkútnál lett megbeszélve a találkozó a miskolciakkal, reggel fél nyolcra!
Már ötkor ott voltam, mondom, ha út közben van odáig valami problémám, akkor meg tudjam csinálni, hát nem volt. :)
Két és fél órát vártam, hamar elment, aztán indultunk is immáron együtt tovább. Egyszer kellett egyet állítanom a tűn, de ezen kívül nekem semmi bajom nem volt.


Sikeresen megérkeztünk Lakitelekre délután kettő körül.
Ott megnéztük a programokat, összehaverkodtam Dugó bával, akivel az esti koncerten adtunk az érzésnek.
Másnap is jó programok voltak kiírva meg is néztünk párat, de energiám nem volt indulni. Délután megérkezett Paulik Csabi is másodmagával, és rögtön neki is láttunk a csilis bab elkészítéséhez, nemes feladatnak a hagyma pucolását kaptam, aztán Juhász Csabival meg Kovács Ádámmal fel is kockáztuk azt, amíg Paulik úr a szalonnával volt elfoglalva, végül is a kaja nagyon jól sikerült, többször is sikerült belőle jól lakni.


Harmadnap belecsaptunk jó pár kilométert Dugóval a motorokba, aztán visszafele az enyém be is sült, de nem lett komolyabb baja. A szépségversenyen indultam, állítólag kaptam pár szavazatot, helyezést nem értem el. Este ismét jó buli volt, ültünk, beszélgettünk, iszogattunk, és Pribó invitálására, vacsorára elfogyasztottam egy általa főzött marhapörköltöt, ami nagyon finom volt!


Másnap kaptam egy ebédjegyet (köszi Lajos) és miután jól laktunk, indultunk hazafele!
Út közben senkinek sem volt semmi problémája, Kovács Lacitól kaptam egy épségben levő fém, gyújtás felőli deknit, köszönöm neki is.
A miskolci, encsi különítménytől Vatta előtt váltam le, én negyed kilencre értem haza!
Nagyon jó buli volt, nagyon sok új embert ismertem meg, jövőre találkozunk. :)

Petneházi Sasa, Tiszaújváros

Az idei simsonálisra megismerhettem új arcokat Encsről és Mezőkövesdről a Galambos tesókat. A vonulásunkon megtett négyszáz feletti kilométeren nagyon fegyelmezetten, ügyesen motoroztak a srácok!
Remélem jól érezték Magukat, és velünk tartanak majd a többi eseményen is.

Az összes készült kép itt és itt megnézhető.

Németh Csaba
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei régióelnök