Események, Rendezvények:

Pest


Szalonnázás a mecsekben

Ez a nap is elmúlt sajnos! Az idei második találkozónk is nagyon jól sikerült, szerencsére viszonylag sokat el tudtak jönni. Voltak, akiknek a motorjuk nem volt kész, illetve egyéb más dolguk akadt, illetve kifogásokkal jöttek. Voltak, akiknek hamar véget ért a találkozó, de lássuk mi is történt:

A gyülekező a Tesco parkolóban volt megbeszélve, 9:30-tól. Fél kilenckor útnak indultam, hamar odaértem a megbeszélt benzinkúthoz, ahol vártam útitársamat. 9:10- kor indultunk Pécs felé, semmi probléma nem volt a gépekkel, így a 10 órai indulás előtt nem sokkal oda is értünk. Elég sokan eljöttek, szám szerint 10-en voltunk, kis ismerkedés, egymás gépeinek tesztelése és tankolás után útnak indultunk Orfű felé. Illetve indultunk volna, mivel kb. 200 m megtétele után Duck-nak a kuplungja nem emelt ki. Úgy döntöttünk, hogy elviszi egy pécsi társunkhoz, és ott megjavítják, majd utánunk jönnek, és mi folytatjuk utunkat a kilátóhoz.Átverekedtük magunkat Pécsen, aztán a Mecsek kevésbé jótékony hatásával ismerkedtünk meg:) Itt több részre szakadtunk motorerőtől függően, én maradtam a sor végén, azonban megállt Fábos Zoltán motorja, én előresiettem, de már csak Orfűn értem utol a csapatot.Szerencsére kis hűlés után indult Zoli motorja, így felmentünk a kilátóhoz. Itt nem sokat időztünk sajnos, (rajtam kívül) senkinek sem volt kedve felmenni:) Akkor visszafordultunk és alkalmas helyet kerestünk a tűzgyújtáshoz, szerencsére nem volt senki a pihenőnél. Gallyakat gyűjtöttünk a tűzrakáshoz, elkezdtük meggyújtani a tüzet (több, de inkább kevesebb sikerrel:)) végül a Castrol olajjal és benzinnel sikerült lángra lobbantani a tüzet. Aztán mindenki sütögette a saját husiját, amit jóízűen fogyasztottunk el, mindent megsütöttünk amit találtunk:) Páran motoroztak az erdőben, volt aki a Mecsekben tesztelte más motorját.Hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk megkerülni a tavat! A strand parkolójában álltunk meg, itt elköszöntünk egymástól, és két részre szakadtunk. Mi mentünk Sásd felé, ők Pécs felé tartottak. Mindenki sikeresen hazaért, minket kicsit elkapott az eső, de annyi baj legyen.Személy szerint jól éreztem magam, relatív sokan jöttek el, és jó kis társaság jött össze!

Írta és html-ezte:Koszorús Balázs

A találkozón készült képek itt megtekinthetők: