Események, Rendezvények:

Pest


Na, Mi volt?


Na, mi volt?
Semmi?
Az nem lehet, mert, ha a semmi az, ami volt,
akkor mégis csak volt valami!


Tizenharmadikán, a tudatos motorosok kivonultak a pályára tudatosan motorozni!

  • Há' nem?
  • De!
  • Hat!
  • Volt, aki annyira tudatosan motorozott kérem,
    hogy meggyőződésem, tudatosan is esett!
  • Biztos vagyok benne, Laca végig tudatában volt,
    hogy éppen esik, utána meg pláne, mert a fél seggéről
    lejött a bőr, de kissé előre szaladtam.

Sajnos ezt az eseményt viszonylag kevés tudatosan motorozó látogatta, mert mint minden rendes tizenharmadikai esemény, bizonyára ez is el volt átkozva, Andrisnak szüretelnie kellett a kannás-tablettásnak valót, Hompot Roland, valami gyereket szült( nyilvánvalóan otthon=Hompot o.sz.t Roland) vagy csinált, ezt nem tudom kérem pontosan, de valami gyerek volt az bizonyos. A békési retteneteseknek is közbe jött valami, a Részingfészerről meg egyenesen nem tudunk semmit, lehet, hogy gazda tüntetés volt a faluban, leszórták a polgi háza elé a dinnyét,oszt nem tud kiállni a verdával, vagy privatizálták a fészert, szóval nem tudjuk hová tűntek.

Jelentkezett viszont, egy új, és lelkes csapat, a Paksi gárda a sportmotor Simson fórumáról, ők egy rotyogóval, és egy kis tézivel,meg egy szigorú stopperórás csapatfőnökkel jöttek, aki már akkor is fogta a stoppert, amikor a mocik még az ufón voltak, nyilván tudatos csapatfőnök, gondolom náluk már a lepakolásnak is van részideje, és ha valami nem megy jól, akkor azt a részt kigyakorolják :)

Újoncnak számított Babos (Babzó) Zsoli is, aki az öreg rd50es Yamahát vette elő. (ne tévesszen meg senkit mi kölcsönösen, és konzekvensen zsolinak szólítjuk egymást, ennek a története valami homályos tábortüzi sörözés, és párnacsata idejére nyúlik vissza) Újoncnak számít köztünk, de CSAK köztünk, Zsoli, és a jamakka rutinos páros, a pilóta már a valamikori Simson kupában is bizonyított, a simsonálison is mindenki által megcsodált versenymotort az utolsó évben Babzó vitte, szóval nem akárki a fószer!

(ma kezdtem, Zsolikám, ma kezdtem?) :)

A pesti vonulás megérkezésekor már szinte mindenki a pályán volt, én éppen csak levettem a bukót,amikor Pesti kérdezti már motoron űlve, a bukó alól, hogy "Zsolikám, akkor melyik irányban megyünk?" Némi hezitálás után megállapodtunk, hogy az elmaradt, olajozós futam miatt, most az óramutató járásával ellenkező irányban menjünk.

Én közben igazgattam az igazgatni valókat, folyt a regisztrálás, és akinek már rajtra kész volt a biciglije, szépen körözgetett a párás reggeli pályán.

Szokás szerint néztem kicsit az újoncokat, ha gondoljátok, elmesélem mit láttam. Ha nem, akkor is :)

A paksi gárda csapatfőnöke, már az elejétől mérte az időket, ami nem akármiylen hozzáállás!
Nyilván ő sem ma kezdte, kiváncsi volt mit javulnak a srácok az első, és az utolsó kör között, gondolom sok tanácsot adott a srácoknak,mert az időmérére már rendesen begyorsultak 42,1 et ment akis tézi, és 41,66 ot a rotyogó, ami elsőre igen jónek mondható.

Tudatos egy csapat, annyi bizonyos!

  • Há nem?
  • De!
  • Hat!

A másik , már említett "újonc" Babzó, aki kissé pedróza/laca stílusban, olyan esek vagy nyerek módon tolta már az első körökben is, valaki csúnyán le is zárt neki az egyik visszafordítóban, meg is fektette a gépet, aminek olajfolt eltakarítás lett a vége. (merugye, hol legyen a folt , ha nem az íven)

Mindent összevetve,már reggel is látszott, hogy Zsoli nem egerészni jött, előhúzta a régi versenyszellemet, és akkor sem csukta el a gázt, ha a hátsókerék a kanyarban már előrébb volt mint az első.(később mesélte, hogy elváltotta magát párszor, és második nyélről, a kigyorsításon harmadik helyett visszatette egybe :) Gondolom mondogatta magában, hogy: "fordított váltó, fordított váltó, fordított váltó")

Egyébként ezt a rajt után én már szinte rituálé szerüen előadom az első kanyarban, hogy 3 helyett 1 be teszem, nekem ez már annyira megy, hogy meg sem lepődőm, ha nem így lenne, még azt hinném, hogy rosszul rajtoltam :)

Mindegy, váltó ide, guminyomás oda, Babzó már a szabadedzésen is ment mint állat.

Volna egy másik régi-új versenyzőnk, akit az év elején az első futam után,én már bajnoknak láttam, Ő a kvb srt tagja, a tavasszal balesetező Dani.

Daninak mondtam már reggel, hogy ne túráztassa magát, nincs ember a földön, aki fél év kihagyás után ott tudná folytatni ahol abbahagyta, mondtam neki, hogy ennek az idénynek már annyi, EDZZEN!
Csak Szépen lazán,nem kell Pestit egyből kikerülni, ráér majd jövőre :)
Miután felébredtünk, hogy bilibe lóg a kezünk, még mondtam Daninak, hogy nyugodtan menjen, tényleg semmi nem számít, vegye fel a fordulatot, a köridő, meg olyan, amilyen,nem kell vele foglalkozni, majd a télen megfaragjuk a tizedeket, oszt jó lesz.

  • Há nem?
  • De!
  • Node, nem addig van az!
A versenyző, az versenyző, az nem BÍR lassan menni, szóval Dani kicsit rinyált, hogy nem megy, nem érzi, meg nem mittudomén, mindezt a depóban, úgyhogy sűrgősen visszazavartam körözni, mert neki nem pobedálni kell, hanem feltöltenie magát újra a verseny feelinggel, azt meg a depóból nem lehet, erre a nagy sírás rívás közepette ment egy 42,88-at.
  • Há' NOÓÓRMÁLIS???
  • Fél év kihagyás, csuklótörés és egy porrá tört motor után,
    egy széjjel ragasztott dugóval,
    utcaiban a 42 vége ne legyen már gyenge idő!

Ezzel szépen át is vezettem az eseményeket az időmérő leírására, ahol több érdekes dolog is történt!

Azt már reggel tudtam, hogy Babzó gyors lesz, de hogy ennyire?
Elsőre, ment egy 39,1 et, egy olyan motorral,amit most vett elő akárhány év állás után, egy olyan pályán, amin eddig még alig ment, szóval a 39,1 hez ilyen előzmények mellett már pofa kell! :)
Teghát jól ment,reszkethet a nyílt kategória!

Jól ment a Paksi csapat is, szépen javították körről körre az időket mindketten 42 körül mentek, ami elsőre direkt jó, tetszetős eredmény, remélem máskor is eljönnek.

Lassan már kezdem megszokni, hogy Bacsi ha megjeleneik, akkor nagyon villog, most is ment egy 39,5 ös időt, ez cirka 3 másodpercel jobb mint tavaly bár mikor!
Csak azt tudnám, ha ennyire penge lett idénre, miért csak a versenyek felére jön el?

  • Há' nóórmális?
  • Nem!
  • Homár :)

A szakmai jellegű tudományos révedezés után kitérnék az időmérő üdítő szinfoltjára, Lovtomira, aki körröl körre gyorsult, a gyakorlatilag null kilométeres hengerrel, de olyan idióta helyekeről fordult, hogy mindenki elkussolt, amikor befordult a célegyenes után, merthogy” azt ott, úgy, annyival, „ nem lehet bevenni!

  • Hát, pedig de!

Pedróza röhögve mutatta, hogy minden körben 41 alatt volt, mi meg hitetlenkedtünk, hogy márpedig az lehetetlen,és még is! Lovtomi kifejezetten közönségszórakoztató stílusban motorozik,nem hiába, jó mestere van, a CS.B.B. másik oszlopos tagja Pedróza személyében!

Lezajlott az időmérő, én olyan 41 meg egy kevés tipusu időt jósoltam magamnak, éreztem, hogy legalább két kör elég jó lett, és volt egy elrontott is, de amikor megkérdeztem Ambrózy szakit, bemondott nekem egy 39,88 at!
Itt kissé elbeszélgettünk,hogy bizonyára siet az a stopper,és lehet, hogy félpályánál nyomta meg, vagy valami ilyesmi, de közölte, hogy nem, az idő az tuti, a többi is kb. ilyesmi volt, erre néztem mint a hal a szatyorban.
(Persze,azért meg lett említve, hogy sokba fog még ez nekem kerülni:))

Ezek az eredmények szerintem elég durvák, hiszen 15 indulóból 7 azaz HÉT ember tudott 40 alá menni,és ha figyelembevesszük, hogy a legelső vadászaton 44 es köridőkkel még nyerni lehetett,akkor a gyorsulás igen szembetűnő!
Ez két év alatt 4 másodperc, kb. ugyan olyan motorokkal, nem semmi javulás...

Ha más szemszögből vizsgáljuk ugyan azt,akkor az én 40 alatti időm, már csak a HARMADIK sor elejére volt elég a rajtrácson, ezzel szemben, tavaly még a 42 közepe időkkel rendszerint második soros voltam, szóval kezd kialakulni a mezőnyben valami rutin, nő a tempó rendesen!

Közben megint gokartozás volt, a pályatulaj (Zoli) családja autókázott körbe körbe, és most is, mint a múltor, volt valaki, aki félő volt, hogy nem ér körbe 10 perc alatt, annyira lassan ment. (egyszerre nyomta a gázt és a féket)
Zoli megoldotta a rutintalan pilóta problémáját, utánasétált (ennyire lassan ment) felgugolt a gokart elejére menetiránynak háttal, és kézzel nyomta a gázt, a pilótának csak kormányozni kellett.

Gokartosok el, illetve volt még egy veresenygokartos figura is, ez eléggé komolyan tolta, pedig látszott, hogy nem erőlteti.

Lassan eljött a 13 óra, Farkas elballagott a kockásért, mi meg felmentünk motort melegíteni, előtte még Miki próbálta Dávidot lelkileg megtörni:

  • Neked nincs gyomorideged?
  • Nincs. Miért kellene?
  • De hát mindjárt indul a futam!
  • Na és? Majd jól kikerüllek, tehát idegeskedj te!
Szóval ez nem jött be, Dávidot nem olyan könnyű kihozni a sodrából.

Felálltunk a rácsra, illetve helyretaszigáltuk az embereket Farkassal, (és itt el kell mondanom, hogy komoly fejlődés mutatkozik ezen a téren, szinte mindenki tudta hova kell állnia, és ez helyes is,mert Máriapócson nem kellene bénázni!)

Legelől: Miki, Dávid, Babzó (nem semmi, hogy elsőre első soros!)
második sor: Pedróza, Pista, Bacsi (monnyonle)
harmadiksor: Zsoli, Lovtomi, Laca
negyedik sor: Ambrózi, Pesti, P. Balázs (rotyogó)
ötödik sor: P. János (tzr), Dani, Sanya

Ebből a rajtfelállásból már sejteni lehetett, hogy az első kanyar az durva lesz! Közvetlenül előttem Pedróza, akit majd jól kikerülök gondoltam, Pista is jól rajtol,várhatóan előrébb jut, Pesti is előrébb szokott jönni a rajtnál, szóval üvöltöttek a motorok, kinéztem Bacsira, és már tudtam, hogy nemlesz könnyű menet!

Farkas elindította a futamot, és megkezdődőtt a haddelhadd!

Pesti elment majdnem az egész előtte lévő sor mellett, Laca beragadt, P. Balázs feljött egészen Lovtomi mögé, én tettem a kereket Pedróza mellé kívülről, de jó hülye voltam, mert belülről kellett volna, azt hittem erőből elmegyek, de nem ment, csak a motorja feléig, onnan meg esélytelen volt,mert ugye az első kanyar az balos.
Legbelül fordult Bacsi, aki jó rajtot vett, mellette Pista, és a Pista-Zsoli szendvicsben Pedróza!
Nem lehetett így négyünknek egyszerre befordulni azon a kis pályán, ez beláttam én is, és Pedróza is, elvettük kicsit a gázt, persze ettől a nyakunkra jött hátulról a Pesti-Lovász-P.Balázs társulat, szóval előre hátra kellett figyelni.

Mindig itt az eleje mögött közvetlenül a legnagyobb a matek, mert aki itt megy, nem akar leszakadni,sőt,ha lehet, csatlakozni szeretne a közvetlen élmezőnyhöz, itt igen nehéz a bányászok élete, mert előre-hátulra figyelni kell, lehetőleg előrébb kellene menni, de figyelni kell, nehogy valami lesipuskás beszúrjon,hogy aztán feltartson hosszasan, miközben a legeleje menthetetlenül lelép.

Az első sorban más a helyzet, ott mint máskor is, így most is az így ahogy vagytok elvet alkalmazva Miki, Dávid, Babzó sorrenben fordultak el az első kanyarban.

Azért ez nem puha, már fél oldalnyi hadoválni való volt,és ez még csak a LEGELSŐ KANYAR!

A mezőny már említett verekedős részében, Pedróza gyorsba kikerülte Pistát, utána a visszafordítóban Bacsit, és loholt Babzó nyomában, hogy a második körben, ugyan annál a visszafordítónál lenyomja a yamakkás veterán szakit.
Pista kissé visszaesett az előzősnél, ezt a térközt próbálta csökkenteni, és mellesleg engem is szépen húzott magával Bacsi után. Mögöttem Pesti, és a rá visszakapaszkodó Lovotmi, aki a video tanusága szerint igencsak fenyegetve volt hátulról a rotyogó által.

A mezőny hátsó felében Dani próbált lépést tartani a tézivel, mögöttük Sanya.

Megkezdődőtt a második kör, (most visszafelé mondom) Dani utólérte a tézit, Ambrózy elment Laca mellett, Lovtomi az egyenesben lelépett a robitól, de a kombinációban kissé leszakadt Pestiről, én Pista nyakára másztam, még halványan valami előzésféle is átfutott az agyamon, mint mondtam Pedróza beszúrt a visszafordítóban Babzónak, aki ettől teljesen kiesett a ritmusból, így elment mellette Bacsi és Pista is.

A továbiakben ez volt:

Legelől, kart-karba öltve ment Miki, és Dávid, tőlük kissé lemaradva, szinte üresben motorozva Pedróza,, újabb kis térközzel Bacsi, aki folyamatosan harcolva feltartotta Pistát, de versenyben voltak, ez nem tilos, előzzön, ha tud!
Újabb kis térközzel Babzó, akinek szerintem kissé elmentek otthonról, hogy egyszerre ketten is megelőzték, és olyan tempóban próbált visszazárni Pistára és Bacsira, amit én már kockázatosnak ítéltem, és nem mentem vele, és milyen jól tettem!

Már korábban is láttam, hogy meg-meg indul Babzó alatt a motor, és a 10 ik kör környékén aztán meg sem állt a kukoricásig, a nagy igyekezettől túlhajtott motor.

Valszeg, ha megyek vele, és mecselünk, engem is visz learatni a már jó érett tengerit,de mivel,én utálom a nyers kukoricát, a hengeren sütöttet meg méginkább, igencsak jól tettem, hogy csendesen körözgettem.

Napersze, nem addig van, ahogy láttam, hogy Zsoli szomorúan törölgeti a megbokrosodott kukoricaevő lovat, üstöllést Bacsiék nyomába eredtem hátha...

Egész pontosan az a hátha, hogy hátha Pista megunja a szedvicsevő tempót, és amolyan jó Pesti Attila módon elküldi füvetnyírni Bacsit, de sajna hiába reménykedtem körökön keresztül, Pista óvatosabb duhaj, és persze, egy csapatban is mennek, szóval nem pöccintette ki Bacsit, hiába huzigálta az folytonosan az oroszlán bajszát.

Mindeközeben a szemem sarkából láttam, hogy megkaptam a nyakamba idén már nem tudom hányadszor Pestit, de most elhatároztam, hogy ottmarad, ahol van!

Attila erőssége a rendíthetetlenül egyforma körözés, alig veszít idő, még a lekörözéseknél is, olyan a fószer, hogy ami neked szarul jön ki, abból ő tutira előnyt kovácsol, nem tudom, hogy csinálja...

Eltelt a verseny kétharmada, jöttek a lekörözések, a visszafordítónál persze, hogy elém ragadtak ketten is, Pesti, meg naná, hogy elment lendületből!

  • Örültem?
  • Nem!
  • Nem!
  • Hat!

A mezőny első része változatlanul Miki-Dávid szün Pedróza felállásban ment, mögöttük Bacsit gyilkolta Pista, hátrébb P Balázs megelőzte Lovtomit, aki a nézők elmondása szerint új értelmet adott a "közönségszórakoztató motorozás" fogalomnak, az egyik kanyarban senki nem tudja miképpen maradt a motoron,mert a kormányt már nem fogta,és a lába sem nagyon volt már rajta,de valahogy még is befordult, és összeszedte a biciglit! Többek állítása szerint, oylan márpedig nincs, ott el kellett volna esni, bizonyára megállította az időt, és visszaült a motorra, másképpen ez nem lehetséges, így mesélték az esetet többen is.

Méghátrébb az utcai kategoria második helyén motorozó Ambrózi Balázs ment jó köröket. Laca közben többször kiállt, visszaállt, (valami kuplungszéthullási problémája volt asszem) Dani tartotta a helyét a kis tézi előtt, és leghátul jött az ÉN CSAPATTÁRSAM Sanya, a rém! :)

  • Hogy miért rém?

Hát csak azért, mert amikor hosszú nehéz körök munkája árán, visszakapaszkodtam Pesti mögé, és már előzési pozícióban voltam, (többször odatettem a kereket, de Attilát kb. olyan könnyű megelőzni pályán, mint egy harckocsi menetoszlopot, ha kell hosszú, ha kell széles, és egyáltalán, mindig ott van, ahol ez ember nem szeretné, hogy legyen, amikor előzni akar :))

Szóva már nézegettem a (nemlétező) helyet ahol a bajnokot megelőzőm, erre utolértük Sanyát, és amikor kívülről meg akartam előzni, egy bodicsek kíséretében úgy elküldött harmadik nyélen legelni, meg a gumik közé, hogy most sem tudom hogyan maradtam a motoron. Mivel a gumikkal való ütközés után némileg bajos volt a vizes füvőn fékezni, hagyni kellett kissé a szamarat arra menni amerre legelni akar, viszont így remekül vágtattam a pálya közepén lévő esővízgyűjtó medence irányába! Szóval a zakó elkerülése után, esélyem volt egy jó kis dagonyázásra, fogalmam sincs hogyan úsztam meg.

Ez alatt persze Pesti megint alaposan lelépett a hátra lévő időben már esélytelen lett volna utólérni, ezért csak e heylemet őrizve bevittem a bringát a célba.

Szegény Sanya, a verseny után oda jött, hogy sajnálja, meg nemakarta,ezt persze tudta m én is, és nincs is harag,így jött ki és kész. Ettől függetlenül a legvégéig volt még egy eset, amikor előznöm kellett Sanyát, az is necces volt de akkor már FIGYELTEM :)

A legutolsó körökben,már nem volt változás, ha csak az nem, hogy a szerintem végig taktikázó Dávid az utolsó kör utolsó kanyarjainak egyikén simán kikerülte az addig végig vezető Mikit, és ezzel megnyerte a hatodik vadászatot.



Nagyon nagy meccsek voltak jó kis esemény volt, eddig ez volt a legjobb.
Tudom, hogy mindig ezt írom, de mit csináljak, ha egyszer így van?
Fejlődünk!
Nagyon remélem, hogy máriapócson is valami ilyesmit fogunk mutatni!
Hajrá mi!



Szöveg: Zoli
Html: Sanya :(