Események, Rendezvények:

Pest


Kicsit nehézkes a volt a szervezés, az eredeti útvonalat megváltoztattuk, stb. De végül azzal a 7 emberrel, aki eljött megbeszéltünk mindent péntek este.

Reggel olyan fél 9 és fél 10 körül ért oda mindenki Kiskőrösre a tesco parkólóba. (Természetesen én értem oda utoljára. :)





A 7 fős banda elindult Tázlár felé. Itt betértünk az egyik helyi kocsmába, ahol Roland biliárdozott egyet Attilával, és Krisztiánnal. (Asszem. ? Vagy Viktorral?) Itt kb. fél órát töltöttünk, majd száguldottunk is tovább Soltvadkert felé. (Itt már végleg nem találtam a 2-est, csak nagy nehezen.)

Vadkert után Bodogláron és Szankon keresztül Kiskunmajsára érkeztünk. Itt egy kis motorozgatás után elmentünk a JOBO pizzériához. Direkt megkérdeztük előre, hogy nyitva lesznek-e, erre odamentünk zárva volt. Arréb mentünk a penny parkolóba. Ott maradtak a többiek, én elmentem megnézni a másik pizzériát. Mire visszaértem az a látvány fogadott, hogy Viktor a kormány végét a térdén tartja, és úgy megy. Nos, abban a kis parkolóban Rolival tartottak egy rögtönzött kanyarvadászatot, és a speed kormány nem komálta azt a borulást… :) Felszigszalagoztuk, ill. kötöztük a kormány végét, elmentünk a JOBO pizzába, ami közben kinyitott.



Kajáltunk egy jót, majd tovább mentünk Jászszentlászlóra. (Kicsiny falum ott születtem én… :) ) Itt betértünk hozzánk, Viktor eltört kormányát kicseréltük egy gyári enduro kormányra, én megtankoltam az 51-est, lesöpörtem nagyjából, és már indultunk is. (Öcsémre való tekintettel a szomszéd házig gyalog. :) ) A csapat tagjai azért néztek, mikor a romos, elhanyagolt kinézetű Simson alapméretes léttére ment mint a bolond, és recseget a csengelei kipu. :)



Bementünk Kiskunfélegyházára, itt „szépen” végigmentünk a Kossuth utcán. Erről az útról tudni kell, hogy van vagy másfél km, és 100-150 méterenként egy-egy írtó nagy fekvőrendőr van. Na ost mi úgy mentünk végig ezeken, hogy amit szól a Simson, és ilyen métereket repültünk. :) Nem néztek minket nagyon. Aztán Roli lemosta a Simsonját. Vagyis először minket majdnem. :)





Aztán átmentünk Kecsóra, ott le a tesco-hoz, és ott elvoltunk. Kanyartunk párat, stb. Roli és Viktor (asszem ő ? ) kipróbálta az 51-esemet, és megállapították, hogy nem lehet vele kanyarodni, nem lehet ledönteni, nem lehet vele megállni… :) Gyors megcsináltam nagyjából az első féket, és kanyartunk párat. Sikerült az enduro gumival driftelnem egyet, egy jó kis aknafedélnek köszönhetően. Rolinak meg lekopott fél kipuffogója, meg kikoptatta lyukasra a cipője talpát a betonon.

4-5 óra közt valahogy (nem néztem az órát) elindultunk az auchanhoz. Itt Roli nyomott egy talajtornát, de hál’Istennek komolyabb gond nem történt. Innen elindultunk haza, és külön váltak útjaink.

Nekem személy szerint nagyon bejött a túra, remélem a többiek is így gondolják!?